Budapest Cowbells

100.000 dollárt ajánlott az Atlanta Falcons Varga Zoltánnak az FTC örökös bajnok csatárának!

A Ferencváros klasszisának, Varga Zoltánnak a lelépése az 1968-as olimpián hatalmas botrányt kavart. Disszidálását követően a nemzetközi futballszövetség két év eltiltással sújtotta, mely idő alatt előbb a belga Standard Liege, majd később az akkor nyugatnémet elsőosztályú Hertha BSC keretével edzett, utóbbi csapat színeiben tért vissza a pályára 1970-ben. Második szerzonját töltötte a berlinieknél, amikor Német Futballszövetség  az utolsó fordulóban lejátszott Arminia Bielefeld elleni “tét nélküli” meccs megbundázásával vádolta meg Vargát és a csapat több másik tagját, akiket fél évvel később 1974. június 20-ig eltiltott a játéktól. A ítéletet követően azonban a futballszövetség engedélyezte az eltiltott játékosok számára a külföldre igazolást.

Ekkor kapta az évi 100.000 dolláros ajánlatot Atlantából, ami az akkori átlagos játékos fizetés négyszerese volt. Az NFL Draft első körös kiválasztottjai kaptak ilyen magas fizetést. Mivel másik sportágba igazolt volna, a Hertha BSC nem részesült volna az üzletből, emiatt a németek elintézték az amerikai konzulátuson, hogy Varga ne kapjon kiutazási engedélyt és végül a skót FC Aberdeenben folytatta pályafutását.

A történetet Bartus László 2000-ben megjelent Varga Zoli disszidál című könyvében elevenítette fel Varga. Bár a könyvben nem említik konkrétan a Falcons nevét, de más profi amerikai foci csapat nem volt Atlantában.

Gyere el és próbáld ki magad a magyar bajnok Budapest Cowbells Toborzóján Kickerként vagy Punterként!

Vegyél részt a rúgópárbajon és nyerd meg a 2×50.000,- Ft értékű fődíjak egyikét a Sport Fanatics és a Fortius Gym felajánlásából.

Jelentkezés és további információk itt!

 

You must be logged in to post a comment Login