Budapest Cowbells

A felnőtt szezon szegélyének szélére…

Még 1 napig élvezhetjük a HFL bajnoki címet. Igen a mai napig mi vagyunk azok… 🙂
Veretlenek az MTK stadionban és persze a Szuszában is. Tavaly ilyenkor már rég feltöltöttük a minden szempontból bajnok profilképeket és a dicsőségtől ittasan mentünk be dolgozni a munkahelyünkre.. hosszú volt ez az idei.

A szezon elemzésébe nem is nagyon mennénk bele, hiszen végig követtétek a sorsunk mindhárom bajnokságban és a legvégén 3 db 3. hely lett a vége. Ennyire futotta. Magyarázkodhatnánk, hogy “jaj” a sérülések meg az importok hiánya, de ez a mi döntésünk volt és mi alakítottuk így.

Ami ilyenkor lényeges és a legfontosabb az a jövő. Az újonc programunk jelenleg is zajlik. Tovább erősítünk ezen szeptemberben, ahol az utóbbi 5 év legnagyobb toborzására készülünk!

Az U19-es bajnokságban tavaly az elődöntőben véreztünk el, de ez a csapat most a DIV1-ben nőtte ki magát, illetve gondoljunk olyan játékosokra, mint Golita Zoltán, aki a HFL 4. fordulójában már kezdőként szerepelt.

A HFL és DIV1 keret együtt fog készülni az ősszel. Ez a legfontosabb, amiben fejlődhetne a teljes liga. 3-4 hónapot gyakorlatilag elpazarol(t)unk azzal, hogy kipihentük a szezont és nyalogattuk a sebeinket. Nem azt mondom, hogy egész évben tackle focit kell játszani… a technikai és taktikai fejlődésre kell helyezni a hangsúlyt.

Hamarosan jelentkezünk a nyári programmal, a junior szezon kezdettel és persze a válogatott hírekkel!

Hajrá Cowbells!

You must be logged in to post a comment Login