Budapest Cowbells

A rájátszás a tét

Szombaton a Budapest Wolves otthonába látogat a Budapest Cowbell junior csapata. Az U19-es csapatunk vereség esetén biztosan nem lesz ott a rájátszásban, így nagyon fontos mérkőzés vár rájuk október 30-án az Angyalföldi Sportközpontban.

Az U19-es csapatunk számára nem úgy indult a szezon, ahogy azt szerették volna, rengeteg újonc játékossal kezdtük meg a junior idényt. Ráadásul sérülések is hátráltatták a csapatot. Az első két fordulóban jóval tapasztaltabb gárdák ellen mérkőztünk meg, sajnos a győzelem egyik alkalommal sem jött össze. Az alapszakasz felénél tehát 0-2 a mérlegünk, így a rájátszásba jutás igen nehéz feladat. Túl vagyunk a hazai találkozókon, a következő két fordulóban idegenbe utazik a csapat.

Fontos lesz sok pontot szereznie a támadóknak

Ellenfelünk, a Wolves is vereséggel kezdte a szezont, 51-14-re kaptak ki a Győr Sharkstól. Azonban a második játéknapon sikerült javítaniuk, és 49-0-ra simán két vállra fektették azt az Eastern Warriorst, akikkel mi a záró fordulóban találkozunk. A résztvevő hat csapatból négy kvalifikálja magát a play-off-ba, ebből a GFA Bulldogs, a Győr Sharks és a Fehérvár Enthroners részvétele biztosnak tűnik. Az utolsó bejutó helyért zajlik tehát a csata szombaton, ami izgalmas meccsel szolgálhat a nézők számára.

A kickoff 14:00-ra várható, a kapu azonban már egy órától nyitva áll a szurkolók előtt.  További információk a mérkőzés Facebook-eseményében találhatók.

Hajrá Cowbells!

#WeAreCowbells #CowbellsNation #RingTheBell

Ha szeretnél hozzájárulni csapatunk fejlődéséhez, legyél Patreon támogatónk!

You must be logged in to post a comment Login