Budapest Cowbells

A Sharks volt az erősebb

Október 10-én vasárnap a Győr Sharks ifjait fogadta a Cowbells U19-es csapata a Tichy Lajos Sportcentrumban. A találkozó a vendégek fölényes győzelmével zárult, amely a rájátszásért vívott harcból is kiütötte a Cowbellst.

Sok sérülttel, erősen megfogyatkozott csapattal vágtunk neki a vasárnapi mérkőzésnek, de a kedvezőtlen körülmények ellenére mindenki reménykedett a győzelemben. A mérkőzés első néhány perce alapján nem volt alaptalan a bizakodás. A pénzfeldobást megnyertük, azonban halasztottunk, így a vendégek vezethették az első támadósorozatot. Védelmünk erősen kezdett, ugyanis sikerült leparancsolniuk a győrieket. Eleinte a Cowbells offense sem nézett ki rosszul. Bár nehezen jöttek a yardok, voltak szép megmozdulások. Osváth Tibor úgy húzta be az egyik felé szálló labdát, hogy az előtte kis híján egy védőjátékos kezében landolt. Pontokat sajnos nem sikerült szerezni, mert egy elejtett labdát a vendégek szedtek össze. Az ezt követő sorozatot pontokra is váltották a Cápák.

Az offense nagyot küzdött

A második negyed szintén egy Sharks touchdownnal indult, a labdát egy megfogott negyedik kísérlet után kapták meg. A Cowbells offense ismét nagyon küzdött a haladásért, végül egy interception zárta a drive-ot. A védelmünk ismét bemutatkozott, Kollmann Péter sack-je után sikeresen állították meg a vendégek előrehaladását, így ismét nálunk volt a lehetőség. Sajnos a második negyed sem a tervek szerint alakult, a játékrész további perceiben kétszer jutottak a célterületre a világoskék mezesek. Az első félidő eredménye 29-0 volt a Sharks javára.

Kollmann Péter (#92) kiemelkedett a védelemből

A második félidő képe sem volt sokkal szebb. Támadóink nem nagyon tudtak haladni, ellenben az ellenfél három alkalommal is bejutott a pylonok közé. A harmadik és a negyedik negyed sem volt mentes a szép megmozdulásoktól, de ez sajnos kevés volt szépítéshez.

Bár a végeredmény 50-0 lett, a hétvégi játékból sokat lehet tanulni, hiszen nagyon jól megmutatkoztak a gyengeségek, amelyek javítása megelőzheti a hasonló hibákat. Az U19 következő megmérettetése a Budapest Wolves elleni találkozó lesz október 30-án.

Hajrá Cowbells!

#WeAreCowbells #CowbellsNation #RingTheBell

You must be logged in to post a comment Login