Budapest Cowbells

A Titans bizonyult erősebbnek

Május 28-án a Titans vendége volt második csapatunk. A Dunakeszin található Magyarság Sporttelep műfüvét a hazai csapat hagyta el győztesként, 40-19 arányban felülmúlva a Cowbells 2-t. 

A mérkőzés mindkét csapat számára kiemelt jelentőségű volt, hiszen a Divízió I alapszakaszának mérföldkövét jelentette. A győzelemmel a Titans meg tudta őrizni veretlenségét, amely második csapatunkat nagy eséllyel a harmadik vagy a negyedik helyre pozícionálta a hátralévő mérkőzések eredményének függvényében.

A két csapat iszonyatos erővel feszült egymásnak.

A találkozó első pillanatai biztatóak voltak a Cowbells részéről, ugyanis a megnyert pénzfeldobást követő kirúgás Kis-Prumik Attila kezébe pattant, aki meg is indult a labdával és eljutott az ellenfél célterületéig. Szekeres Márton egy sikeres jutalomrúgással tovább növelte az előnyt, így 7-0 állással indult a találkozó. Ezt követően az első félidő a hazaiakról szólt, sem a támadó, sem a védőegységünk nem volt sikeres,bár voltak szép megmozdulások, például Komiszár Kristóf újabb interceptionje, amely valamennyire tartotta a lelket a csapatban. Amikor a szünet következett, már 7-32-re vezettek a Titánok. 

Szekeres Márton kiváló célpontnak bizonyult.

A harmadik és a negyedik negyedek már némileg jobban néztek ki. Sikerült megszerezni egy onside kick-et, amely egy jól összerakott drive kiindulópontja volt. Nem sokkal később Németh Gábor megtalálta Szekeres Mártont egy passzal a pylonok között, majd az extrapont nem jött össze, tehát 13-32-re váltott az eredményjelző. Ezután számos sikertelen támadás következett mindkét fél részéről, majd Szekeres Márton ismét megszelídített egy neki címzett labdát, amellyel 19-32-re sikerült kozmetikázni az állást. Ekkor még hátra volt az utolsó negyed, tehát jogosak voltak a fordításba vetett remények, azonban nem sikerült újabb pontokat szerezni. A meccs végeredménye 19-40 lett a Titans javára.

A fájó vereség számos hiba következménye, amelyeknek elemzése és kiküszöbölése kulcsfontosságú lesz a rájátszásig hátralévő hetekben. Folytatjuk a munkát, hogy a soron következő mérkőzést erősebben várhassuk.

A további mérkőzéseinkről és a csapat mindennapi életéről Faceook és Instagram oldalunkon adunk hírt.

A cikkben Molnárné Golda Marianna képeit használtuk. 

Hajrá Cowbells!

#WeAreCowbells #CowbellsNation #RingTheBell

You must be logged in to post a comment Login