fbpx
Budapest Cowbells

Ahoj, Gozó: Cowbells játékos a cseh ligában!

Idén ősszel újabb Cowbells játékos próbálhatja ki magát nemzetközi pályán! Németh Bence Belgiumba igazolása (Limburg Shotguns) és Takács Bence német kalandja (Marburg Mercenaries) után most Golita Zoltán-Hunor néz izgalmas tapasztalatok elé: az őszi szezont a cseh Ostrava Steelers csapatánál tölti. Gozóval a kiköltözésről és az első benyomásairól beszélgettünk.

Mit lehet tudni, hogy jött a képbe a cseh csapat?

Az egyik edzőnk, Dustin Hawke említette nyáron, hogy keresnek a csapatba safetyt, és van lehetőség ősszel kimenni. Nagyjából rögtön biztos voltam benne, hogy élnék a lehetőséggel, gondoltam miért ne, így kipróbálhatom magam egy új helyen is. Magát a csapatot nem igazán ismertem korábban, de utánuk néztem, és láttam, hogy az utóbbi három évben döntősök voltak a nemzeti bajnokságban. Ez elég meggyőző volt.

Hogy éled meg a költözést, a váltást? Pont egy elég furcsa és kaotikus időszakban történik meg.

Olyan volt most váltani, mint amilyen bármikor máskor lenne. Úgy látom, itt nincs olyan nagy aggodalom most a koronavírus miatt, és szerencsére nem kerültem érkezéskor karanténba.

Hogy érzed magad az új helyen, mik az első benyomásaid?

Két hete vagyok itt, jól érzem magam. Főleg edzéssel és netflixezéssel töltöm egyelőre az időm. Heti két edzésünk van, de ezen kívül is sokat edzek. A pálya közel van, csak öt perc séta. Még nem igazán tudom mit gondolnak rólam a többiek, de én úgy érzem jó formában vagyok, jól játszom és sikerült beilleszkednem.

Hogy jössz ki a többi játékossal?

A többi importjátékossal lakom együtt egy szálláson, akik többnyire csehek, de van például egy brazil játékos is. Hasonlóan az otthoni csapathoz, itt is jófejek a többiek, bár egyelőre nem nagyon értem mit mondanak..

Mik a jövőbeli terveid, láthatunk még Cowbells mezben?

A cél most, hogy megnyerjük a cseh ligát, majd az a tervem, hogy ezután visszatérek a Cowbells-hez, és velük együtt is megnyerjük a következő bajnokságot. 

Sok sikert, Gozó! Várunk vissza!

#WeAreCowbells #CowbellsNation #RingTheBell

You must be logged in to post a comment Login