Budapest Cowbells

Akcióban az újoncok

Idén a MAFSZ meghirdetett egy kétnapos eseménysorozatot, amely során egyszerűsített szabályokkal játszhattak mérkőzéseket olyan játékosok, akiknek egyébként nem lenne sok lehetőségük meccsrutint szerezni. A találkozók ötperces negyedekből álltak, csapatonként kilenc ember szerepelt. A Cowbells is indult egy meglehetősen kis létszámú csapattal, amelyet kivétel nélkül elsőévesek alkottak.

Az első kupanap július 24-én került megrendezésre, a Cowbells mellett az Oroszlány Bears és a Sopron Badgers részvételével. 15 fős keretünknek Törzsök Tamás és Fróna Levente biztosították a szakmai hátteret edzőként. A nyitómeccset két ellenfelünk játszotta, így az esemény első órái melegítéssel és gyakorlással teltek, majd az előző összecsapás győztese ellen léptünk pályára.
A Sopron Badgers nagyon gyorsan megszerezte első pontjait, majd a hátralévő időben egyik csapat sem tudott változtatni az eredményjelzőn szereplő számokon, így 0-7 arányú vereséggel indítottuk a kupanapot. Az Oroszlány Bears elleni találkozón szintén az első félidőben eldőlt, ezúttal azonban mi hagytuk el győztesen a gyepet, 18-12-es eredménnyel. Ez a teljesítmény a második helyre volt elegendő, a csapat legértékesebb játékosának járó trófeát Terjék András kapta.

A következő versenynap augusztus 1-ére esett, ahol előző ellenfeleink mellet a Homokmégy Storks is tiszteletét tette. Keretünk létszáma változatlan volt, azonban az összetétel némileg módosult, edzőként ismét a Törzsök-Fróna páros kísérte el a csapatot.

Ezt a napot a Medvék elleni mérkőzésünk nyitotta. Technikai nehézségek miatt ugyan a kezdés másfél órát csúszott, sikerült bemutatkoznunk. Szekeres Márton életében először szerepelt irányítóként, ennek ellenére többször is sikeresen talált csapattársat a célterületen belül. A védelem is jól dolgozott, amelyet kiválóan tükröz a 28-6-os végeredmény. Ezután kétmérkőzésnyi pihenő következett, majd a múlt heti kupanap győztese ellen léptünk pályára. A Borzok ezúttal is kemény ellenfélnek bizonyultak, azonban az utolsó pillanatokban szerzett pontokkal ezúttal legyőztük őket, 16-15. Pihenés nélkül következett utolsó mérkőzésünk, amely egyben a döntő is volt, hiszen a Gólyák is felülkerekedtek a másik két indulón.

A mindent eldöntő csata félidejére döntetlen állás alakult ki, a harmadik negyed 6-6-al kezdődött. Az állás az utolsó játékrész végéig nem változott, amelyben az időközben szakadni kezdő eső is közrejátszott. A hosszabbítást a létszámfölényben lévő alföldiek bírták jobban, így 6-12-vel ért véget az ütközet.

Előkerültek a fehér mezek is

Bár már látszott cél, ismét nem sikerült aranyérmet szerezni, valamint a torna legértékesebb játékosa sem a mi sorainkból került ki. Utóbbit egyébként többen is megérdemelték volna, hiszen a labda mindkét oldalán kiemelkedőt alkottak.
Ugyan az érmek csilloghatnának szebben is, az élmények és a megszerzett tapasztalat értéke felbecsülhetetlen. Az itt levont következtetések minden bizonnyal gyümölcsözni fognak a 2022-es szezonban, ahol a most még újoncnak számító játékosokra fontos szerepkörök fognak hárulni.

A fényképeket köszönjük szépen Csumán Tamásnak!

Hajrá Cowbells!
#WeAreCowbells #CowbellsNation #RingTheBell

You must be logged in to post a comment Login