fbpx
Budapest Cowbells

Az U19 szezon – Játékos szemmel

Ilyen volt az U19 szezon! – Játékos szemmel

 

A Győr Sharks és a GFA Cowbells* döntése értelmében, ugyan zártkapus formában, de lejátszhattuk az U19 bajnokság utolsó mérkőzését, a bajnoki döntőt, amelyen végül 28-14 eredménnyel győzelmet aratott csapatunk.

A csapat nevében kijelenthetjük, hogy hálásak vagyunk, amiért pályára léphettünk, és a fiataloknak a nehézségek ellenére is lehetősége volt bizonyítani. Az elmúlt hónapokban mindenkinek megváltoztak a mindennapjai, így ez a döntő – és persze a bajnoki cím! – talán a résztvevők szemében is még inkább felértékelődött. Szervezői részről igyekeztünk a helyzethez minél gyorsabban alkalmazkodni, és mindent megtenni, hogy a szurkolók otthonról kényelmesen, élő közvetítésen keresztül tudják követni az eseményt.
Ami pedig a hétvége főszereplőit illeti: kíváncsiak voltunk, hogy a játékosok hogyan élték meg az elmúlt időszakot, a GFA kooperációt, a győzelmet.. így szóljanak – avagy írjanak – helyettünk ők maguk az élményeikről:

Pacuk Márton (QB), Újpest Bulldogs – A mérkőzés MVP-je
“Amikor a GFA edzései elkezdődtek, egyből jó előérzetem volt a szezonnal kapcsolatban, hiszen nagyon sok ügyes és szorgalmas srácot ismertem meg. Viszont egy percig sem hittem, hogy könnyű lesz ez a szezon. Nap nap után, egyre jobban összerázódtunk, és még erősebb lett a GFA. A döntő előtt nagyon izgultam, hiszen elég erős csapat ellen kellett játszanunk, de belegondoltam, bízom bennük és nincs mitől félni. A döntő nagyon gyorsan eltelt, viszont nem volt izgalommentes. Miután az utolsó TD passzt dobtam, már tudtam, hogy megnyerjük a bajnokságot, és ami utána jött érzés, azt nem lehet leírni, ahogy a barátaimmal felemeltük a bajnoki kupát.”

Madaras Erik (RB), Újpest Bulldogs
“Az út a döntőig nekem azt jelentette, hogy “összeszokni az O-fallal” (nagy emberekkel előttem), ki hogy dolgozik, ki hogyan teszi el láb alól az ellenfeleket, és az, hogy ennyire jól összeszoktam a fallal, nagyban hozzájárult, hogy ilyen jól teljesíthessek az alapszakaszban és az elődöntőben is. Viszont ahogy látható volt, a döntőben a Győr nagyon ügyesen lecsökkentette azt, hogy sokszor bevegyem az end zone-jukat, így a falat támogatva védtem nagyon jól teljesítő irányítómat. És az, hogy megnyertük a bajnokságot csak hab a tortán volt. Nagyon örültem annak, hogy ilyen rövid idő alatt ilyen jól megismertem az új csapattagokat, és örültem, hogy a kiöregedőknek egy utolsó U19-es bajnokin segíteni tudtam abban, hogy az felejthetetlen legyen.”

Szücs Kristóf (DE), Budapest Cowbells
“Nagyon boldog vagyok, hogy megnyertük a bajnokságot az Újpest Bulldogs és a Dunakeszi Rangers segítségével, mint egy csapat. Szerencsés vagyok, hogy új játékosokat, edzőket és barátokat ismertem meg. Sok mindent tanultunk egymástól. Voltak persze nehézségek, de leküzdve a vírussal járó problémákat, remekül működött együtt a három csapat. Sajnos nekem ez volt az utolsó szezonom juniorként, de maximálisan elégedetten fejeztem be az U19-es korszakom. Bízom benne, hogy az itt megismert játékosokkal és az edzőkkel is lesz még közös munkám a jövőben.”

Zachár Bence (C), VSD Rangers
“Mikor elkezdődtek a közös edzések, senkit nem ismertem a többi csapatból, de mindenki barátságos volt és segítőkész, éppen ezért könnyű volt beilleszkedni, és hamar összekovácsolódtunk. Sajnos már a felkészülések elején le kellett állnunk márciusban, de nyáron új erővel folytattuk a munkát. A sok közös munka meglátszódik a csapat teljesítményén, hiszen veretlenek voltunk az egész szezonban. A győzelem a munkánk gyümölcse, amit belefektettünk a kezdetek óta a fociba. Én nagyon örülök, hiszen sok remek játékossal találkozhattam, és harcolhattam együtt, valamint új barátokat szereztem.”

Srácok, köszönjük a beszámolókat, és ezúton is gratulálunk az egész csapatnak a bajnoki címhez!
Nem feledkezhetünk meg természetesen a GFA Cowbells mögött álló edzői stábról sem: a következő cikkünkben ők számolnak be tapasztalataikról.

 

*GFA Cowbells: A Budapest Cowbells, Újpest Bulldogs és a VSD Rangers kooperációja, a három csapat GFA (Gridiron Football Academy) néven indult együtt az U15, U17 és U19 bajnokságokban 2020-ban.

Hajrá Cowbells!
#WeAreCowbells #CowbellsNation #RingThebell

You must be logged in to post a comment Login