Budapest Cowbells

Búcsúztatjuk az alapszakaszt

Vasárnap a Győr Sharks otthonába látogatunk Nyúlra a HFL alapszakaszának zárófordulójában. A kezdősípszó 15 órakor várható. Ezúttal a hétvégén a második csapatunk nem lép pályára, ők jól megérdemelt pihenőjüket töltik.

Nyugodtan készülhet első csapatunk a Győr Sharks elleni utolsó alapszakasz-mérkőzésre. A rájátszás-részvétel már biztos, a hazai pályát kell kiharcolnia a Cowbellsnek. Az elmúlt két fordulóban szoros, látványos és fantasztikus győzelmeket arattunk a Budapest Wolves és a Miskolc Steelers ellen, így jó formában várhatjuk a találkozót.

A Győrnek kevésbé alakul jól a szezonja, az első három mérkőzésen egyaránt vereséget szenvedtek, ám ettől függetlenül egyáltalán nem lehet őket lebecsülni. Jó csapat, amely szoros meccset játszott a Miskolccal és a Wolvesszal is (mindkétszer mindössze három ponttal kapott ki). A rájátszásba már nem juthatnak be győzelem esetén sem, viszont így teher sincs a vállukon, felszabadultan léphetnek pályára.

Számunkra van tétje a találkozónak, ugyanis az első két hely hazai pályát jelent a rájátszás elődöntőjében. Ez azonban függ a többiek eredményeitől is, vereség esetén is lehetünk második helyezettek, és győzelemmel is végezhetünk harmadikként. Mivel a Budapest Wolves és a Fehérvár Enthroners már szombaton összecsap, a kezdés időpontjában már tisztábban fogjuk látni a lehetséges kimeneteket. Azonos mérleg esetén az egymás elleni eredmény számít, körbeverés esetén pedig a pontkülönbség dönt.

Ami két együttes tavalyi szereplését illeti, a Tichy Lajos Sportcentrumban csaptunk össze velük 2021-ben, akkor 14-41-re a győriek örülhettek. A Cowbells nem jutott be a rájátszásba, míg a „Cápák” 2-1-es mérleggel igen, de ott két vereséget követően búcsúztak.

Ha kíváncsi vagy, mire számíthatsz tőlünk a 2022-as szezonban, kövess minket élőben közösségi média oldalainkon! Amennyiben pedig kipróbálnád magad, regisztrálj a június 11-én 15 órakor kezdődő toborzónkra, ahol megismerkedhetsz a játék alapjaival, és a csapat tagjává válhatsz!

A cikkben Kutasi Petra fényképeit használtuk.

Hajrá Cowbells!

#WeAreCowbells #CowbellsNation #RingTheBell

You must be logged in to post a comment Login