Budapest Cowbells

Csoportelsők csatája

Június 20-án 15 órai kezdettel a Tichy Lajos Sportcentrum ad majd otthont a Cowbells 2 utolsó alapszakasz mérkőzésének. Az ellenfél az eddig veretlen, a Divizió I Keleti csoportját vezető Miskolc American Football Team lesz.

A találkozó mindkét csapat számára tétnélküli lesz, hiszen a csoportok biztos első helyezettjei csapnak majd össze. Egy szempont mégis emeli a meccs színvonalát: a döntőre jelenleg leginkább esélyes együttesek mérik majd össze erejüket, így az előző heti elődöntő-szcenárió után a döntő főpróbáján is túlesik a Cowbells 2.

A két csapat összevonásával létrejött miskolci gárda eddigi ellenfelein gyakorlatilag átgázolt. Rengeteg pontot szereztek, viszont kapni alig kaptak. Támadó és védőoldalon is klasszis teljesítményt nyújtottak a szezonban, tehát semmi okunk nincs lebecsülni az ellenfelet.

A Gladiators elleni vereség mély nyomott hagyott a Cowbells második csapatában. Hatalmas pofont kaptunk, amely talán a legjobbkor érkezett. Kiváló alkalmat kínál a kialakult helyzet arra, hogy rendet rakjunk a fejekbe és az igazán fajsúlyos mérkőzéseken minden játékosunk kihozza magából a legjobbat.

Ismét nagyon kemény összecsapás várható

Vasárnap minden bizonnyal egy végletekig kiélezett csata szemtanúi lehetnek a Tichy Lajos Sportcentrumba kilátogató nézők. A kickoff 15:00-ra várható. Az eseményeket élő közvetítésen keresztül is követhetik az érdeklődők, amelyről pontosabb infók a meccs Facebook-eseményében lesznek majd elérhetőek.

A nyitókép Bellon Bíborka fotója.

Hajrá Cowbells!
#WeAreCowbells #CowbellsNation #RingTheBell

Ha szeretnél hozzájárulni csapatunk fejlődéséhez, legyél Patreon támogatónk!

You must be logged in to post a comment Login