Budapest Cowbells

Disz iz di End!

..első emlékeim között még az én junior meccseimen szurkoltál, aztán a következő évben már pózolsz a tükör előtt az új szerkóval és persze ez volt a profilképed vagy 5 évig..
..az elején még vasaltuk a hajunkat aztán gyorsan rájöttünk, hogy a sisak alá nem kell semmi, mert rettentő idegesítő..
..rögtön az első évben végig szántottátok a juniort, aztán jött egy ezüst és 2012-ben már kezdő QB-ként csapattad..sose felejtem el persze azt, hogy a lagzi után reggel 7-re mentem pályát építeni, te meg szikkadtál még picit otthon, de az a 6 passzolt TD azért komoly lett..
..az első felnőtt éved neked is a padon telt, ahogy nekem, de többet edzettünk, mint némelyik komplett csapat és meg is lett az eredménye..
..2013 őszén még 23. ember voltál a rosteren St. Pöltenben..két playből sikerült egy fumble return vagy egy int már nem is tudom..később eléggé védjegyed lett te szerencsés..
..a tavaszi CEI-ben szerintem nagyot mentünk, főleg a pozsonyi meg a belgrádi meccsen, ahol meglett az első TD-d védő oldalon is..
..ősszel a sérülésem a padra tett, de a dline – és köztük te – szétterrorizáltátok az egész HFL-t..
..amikor visszatértem a pályára már egy oldalon nyomtuk tovább, és 2016-ban azon a 10 mp-en kívül minden pillanatát élveztük..talán ez is vezetett a 2017-es meneteléshez, aminél jobb döntőt nem is kívánhatnék, de te is biztos így vagy vele..
..a sokadik sack után végre feltűntél te is a válogatott edzőknek, mondjuk azóta meg csak rólad beszélnek..a szlovák meccsen faterral a VIP-ből néztük, hogyan sétálsz be azzal a labdával..persze a DIGI-n visszanézhettük kb. 4 milliószor..
..az utolsó teljes szezon nem lett az igazi, mert nagyon mentünk volna a döntőbe, de így alakult..aztán jött a covid meg a babák és te meg vidéki lettél..
..van közös tackle-ünk, na meg passzoltál is nekem 5 yardért..
..komoly 10 év volt együtt a pályán és bár még egyszer újranyomhatnánk együtt..ma az első olyan edzésre készülök, amire te már biztosan nem jössz le..megkönnyeztem na..
..nempacsi..Cs.

You must be logged in to post a comment Login