Budapest Cowbells

Edzés lehetőségek játékosainknak

Csapatunk tagjai nagy gondot fordítanak arra, hogy a sportági edzéseken kívül is fejlesszék magukat.
Partnereink egyéni és csoportos órákat is tartanak, és játékosaink számára külön kedvezményeket biztosítanak.

Ádám Viktor – (Chili Fitness 2)

Azért vagyok itt a Budapest Cowbells edzői tagja közt, mert a játék ismerete mellett az atletikus képességek fejlesztése is nagyon fontos a felkészülés alatt.
Ezen képességek fejlesztésében és a koordináció, agilitás az ügyesség gyakorlásában tudok nektek segíteni a Chili Fitness 2 -ben.
A csapat egy kis része már több mint egy éve jár hozzám edzeni s az U19-es bajnokságban bizonyíthatták azt.
Amit tudnod kell, mit vállalsz azért, ha velem akarsz dolgozni:
1. Az első felmérések után, rád, egyénileg igazítok egy olyan rendszert amit folyamatosan fejlesztek. 
2. Az első időszakban meg kell értened, hogy “még csak arra edzhetünk, hogy majd edzhessünk”,
3. Amint megfelelsz egy bizonyos erő állóképességi szintnek, képes leszel folyamatos, progresszíven felépített kondis és sportág specifikus edzések elvégzésére.
4. Amint alkalmas a vázrendszered rá, a posztodnak és képességeidnek megfelelően irányítjuk tovább a fejlesztésedet.
5. Olyan erő állóképességet, agilitást és koordinációs szintfejlesztésben vehetsz részt, ami kis hazánkban még egyedinek számít.

Ha kíváncsi vagy, de vannak kérdéseid akkor nyugodtan fordulj hozzám
Facebookon: Viktor Performance Coach vagy
Instagramon: Viktor Performance Coach.

Itt videókat és bejegyzéseket is találhattok az eddigi munkáinkról!
Valamint személyesen meg is kereshettek a Chili Fitness 2-ben a 11. Ker. Etele Út 57/b szám alatt.

Horváth Gergely – Fortius Gym

Funkcionális és erőnléti edző, erőemelő szakedző vagyok. 
2006 óta amerikai focizom, 4-szer nyertem Magyar Bajnokságot, a Magyar Válogatott bő keretének tagja és Cowbells játékosa. 2007 óta edzősködöm. 2008 óta foglalkozom funkcionális edzéssel, és erőemeléssel. Versenyszinten kosárlabdáztam, majd atletizáltam. Erőemelő Magyar Bajnok, fekve nyomásban. Magyar Bajnoki ezüstérmes vagyok, edzőként több tucat OB-t nyertem, világversenyeken is részt vettem edzőként. 2006 óta működtetem és vezetőedzője vagyok az újpesti Fortius Gym-nek. Erőemelő Sportegyesületünket 2008-ban alapítottuk.
A Fortius Gym privát funkcionális és erőemelő edzőterem. Kizárólag edzői felügyelet mellett zajlanak az edzések. 200m2-en foglalkozunk “átlagemberekkel”, valamint versenysportolókkal. Páros privát, valamit csoportos edzések formájában lehet nálunk edzeni. Fókuszban az erőfejlesztés, mobilizálás, mozgásminőség javítás, robbanékonyság, kondicionálás, olimpiai súlyemelés alapjai. Az edzők a szakma egyik legjobb szakemberei.
Csoportos edzések formái:
– crosstréning edzés: Max 10 fő részvételével, max. erő fejlesztés mellett egyéb más kiegészítő feladatsorok változatos formában.
– mobility óra: Növeli az aktív mozgástartományt, segít megelőzni a sérüléseket, fejleszti a mozgáskoordinációt, segít a regenerálódásban, de súlyzós edzések előkészítéseként, vagy akár kiegészítő edzésnek is tökéletes.   
– szabadtéri atlétika edzések: Robbanékonyság és agilitás fejlesztés profi atlétikai edző irányításával.

Egyéb infók: 
Facebook: www.facebook.com/fortiusgym/
Web: www.fortiusgym.hu

A részletekért keressétek az edzőinket.

Amennyiben partneri együttműködéssel hozzájárulnátok játékosaink fejlesztéséhez az alábbi címeken keressetek bennünket:

Tel: +36 20 220 0776

E-mail: management@cowbells.hu