fbpx
Budapest Cowbells

Elkezdődtek idei edzéseink!

A 2020-as egy kivételes szezon volt mindenki számára, hiszen a pandémia miatt szurkolóink az előző szezon során első osztályú futball nélkül maradtak. Az őszi Absolute Live Divízió I. bajnokságban ugyan nem indult a csapatunk, de a GFA együttműködés keretében fiataljaink diadalmaskodtak az U19-es ligában, ahol sikerült megszerezni a legjobbaknak járó serleget.

Egyesületünk a 2021-es idényre leadta nevezését a HFL és a Divízió I. küzdelmeire, így két helyen is szurkolhatunk játékosainknak. A csapat célja a legfelsőbb ligában a bajnokság megnyerése, míg az alacsonyabb osztályban legalább a rájátszást érő helyek egyike. Ennek érdekében ismét megnyitja kapuit a Tichy Lajos Sportcentrum játékosaink számára. Ezen a héten újult erővel vágtunk neki a szezonkezdetnek és kemény edzésmunkával együtt készülünk a 2021-es idényre.

Edzésben a Cowbells játékosai

Nemcsak a játékosok, de a vezetőség is kiemelt figyelmet fordít a felkészülésre. Csapatunknál szervezetfejlesztés zajlik, ahol egy újragondolt, szervezettebb struktúrával próbáljuk megvalósítani a stratégiai céljainkat, és arra törekszünk, hogy hatékonyabb működést biztosítsunk az egyesület számára. Mindenkinek nagy kihívást jelent az idei év, de együttes erővel készülünk, hogy a legjobb formánkat nyújtsuk az új idényben.

Hajrá Cowbells!

#WeAreCowbells #CowbellsNation #RingTheBell

You must be logged in to post a comment Login