Budapest Cowbells

Elstartolt a DIV1!

Győzelemmel indította a 2021-es szezont a Cowbells 2. Hétvégén a Tichy Lajos Sportcentrumban fogadta második csapatunk a VSD Rangers gárdáját, a mérkőzés 16-13-as végeredménnyel zárult, amely a Divízió I nyugati főcsoportjának élére repítette együttesünket.

A pénzfeldobás során a szerencse mellénk állt, így Cowbells visszahordással és támadással indulhatott a meccs. Az első drive azonban kicsit döcögősen indult, sok volt a negatív yardos szerelés az ellenfél védelme részéről. Az első touchdown viszont nem váratott sokáig magára, Kelemen Marci a saját 25 yardos vonalról indított passzát Márton Zsolt kapta el a dunakeszi védők mögött és megszerezte a hatpontost, amely után Szekeres Marci sikeres jutalomponttal tovább növelte az előnyt.

Márton Zsolt (WR)

Az ellenfél első támadó drive-ja során védelmünk is bemutatkozott és megállította az előrehaladást. Egy elrontott punt után a Rangers 36 yardos vonaláról indulhatott el második támadósorozatunk, amely végül szintén punt-tal ért véget. Az így kapott lehetőséget a dunakeszi csapat kíméletlenül hétpontosra váltotta. A kirúgást követő támadósorozatunkat ismét sikerült elhárítania a vendégeknek, de nem sokkal később újra nálunk volt a labda. A sorozatot Hegyi Gergő futott TD-je zárta, azonban a jutalompont sikertelen volt, az eredmény 13-7-re módosult. A Rangers a félidő vége előtt egyenlíteni tudott.

Hegyi Gergő (RB)

A második félidő a védelmek csatája volt. Turnover-ek, punt-ok és két (egy-egy) interception közepette Szekeres Marcinak sikerült értékesíteni egy field goal-t, amely végül fegyverténynek bizonyult. Miután védelmünk a saját 1 yardos vonalunkon belül kapcsolta le a vendégcsapat támadását, a labdát a mérkőzést lezáró sípszóig sikerült tartania a Cowbells-nek.
A győzelem kivívásában nagyon fontos szerepe volt Márton Zsoltnak, aki a labda mindkét oldalán hatalmasat játszott, 88 yardot, 1 TD-t, illetve egy interception-t szerzett. Takács Roland is kivette a részét a munkából, a támadójátékos mind az öt felé szálló passzt behúzta, köztük egyet igen látványosan, ütközés közben.

Takács Roland (WR)

Gratulálunk a csapat minden tagjának, nagyon izgalmas mérkőzést láthattunk. Hibák ugyan voltak, de győzelmet nem kell magyarázni. Szép volt fiúk, csak így tovább!

Május 23-án a Budapest Titans-szel játszik a második csapatunk idegenben.

Hajrá Cowbells!
#WeAreCowbells #CowbellsNation #RingTheBell

Ha szeretnél hozzájárulni csapatunk fejlődéséhez, legyél Patreon támogatónk!

You must be logged in to post a comment Login