Budapest Cowbells

Emeljük a tétet

Második csapatunk július 3-án elődöntőt játszik a Tichy Lajos Sportcentrumban. Az ellenfél a DEAC Gladiators lesz, a cél pedig bejutni a döntőbe. Mivel a mérkőzés vesztese kiesik, mindkét csapat legjobb képességei szerint fog játszani.

A Gladiátorok elleni, alapszakaszbeli találkozó volt a Cowbells 2 első veresége az idei szezonban. A kudarc szerencsére már nem jelentett veszélyt, mert az összes Nyugati csoportban szereplő ellenfél felett sikerült győzelmet aratnia második csapatunknak, így biztos csoportelsőként utaztak Debrecenbe. Azon a meccsen rengeteg hibája volt a támadásnak és védelemnek is, amelyek kijavításán az egész csapat keményen dolgozott.

A támadóegység jóval acélosabb lesz

A mérkőzés súlya hatalmas: a győztes megy tovább a döntőbe, a vesztes szezonja pedig véget ér. Az ellenfél is érzi, hogy fontos nap lesz a szombati, minden erejükkel ragaszkodni fognak a továbbjutáshoz. Az a csapat, amelyik képes lesz maga alá gyűrni a másikat a döntőben találkozhat a másik elődöntő nyertesével, azaz a Miskolc American Football Team-el vagy a Budapest Titans-el.
A találkozót nézők előtt rendezzük, de az online közvetítés sem marad el. Az eseménnyel és a stream-el kapcsolatban bővebb információt a meccs Facebook-eseményében találnak az érdeklődők.

A nyitókép Molnárné Golda Marianna, a cikk másik képe Bellon Bíborka fotója.

Hajrá Cowbells!
#WeAreCowbells #CowbellsNation #RingTheBell

You must be logged in to post a comment Login