Budapest Cowbells

Folytatás hazai pályán a Wolves ellen

A HFL alapszakaszának második fordulójában a városi rivális Budapest Wolves együttesét fogadjuk hazai pályán a kispesti Tichy Lajos Sportcentrumban szombat este.

Szokatlan időpontban látjuk vendégül a Budapest Wolves együttesét a második HFL mérkőzésünkön. A kezdőrúgás 18:00-kor lesz, de már délután öttől várunk minden kedves érdeklődőt. Egy látványos, kiélezett, összecsapás várható, különleges villanyfényes környezetben.

A szezon során a mostani lesz az egyetlen hazai találkozónk a HFL-ben, érdemes lesz tehát kilátogatni. A tétje is nagy lesz a mérkőzésnek, ugyanis a szezonnyitón 47-18 arányban kikaptunk Székesfehérváron az Enthronerstől. Tavalyhoz képest látszik az előrelépés és joggal reménykedhetünk a teljesítmény további javulásában is az idény folyamán, akár már szombaton is. Nehéz próbatétel előtt áll a csapat, ám a rájátszás szempontjából fontos lenne egy jó eredményt elérni. Egy vereség esetén sem szállna el az esély a rájátszásra, de számítunk a szurkolóink támogatására, hogy együtt kiharcoljuk a győzelmet.

Ami a tavalyi évet illeti, akkor is a második meccsen találkoztunk velük, és 30-13-ra a Farkasok nyertek Kispesten, így revansvágy is lehet a játékosokban. A Wolves magabiztosan, a bajnokság címvédőjeként várhatja a párharcot. A formájukról nem sokat tudunk, a 2021-es döntő óta most lépnek először pályára.

További részletekért látogassatok el Facebook- vagy Instagram-oldalunkra. 

Gyertek és szurkoljunk együtt csapatunknak a lelátón! Go Cowbells!

#WeAreCowbells #RingTheBell #CowbellsNation

Ha szeretnél hozzájárulni csapatunk fejlődéséhez, legyél Patreon támogatónk!

You must be logged in to post a comment Login