Budapest Cowbells

Hazai mérkőzéssel indul a Divízió I-es szezon

A szezon átszervezését követően a debreceni nyitómeccs helyett a VSD Rangers elleni hazai mérkőzéssel indulnak meg a küzdelmek a második csapat számára április 24-én.

Több mint egy év szünet után ismét két csapat amerikai futballistái csapnak össze a Tichy Lajos Sportcentrum műfüvén. Habár a mérkőzés zárt kapuk mögött fog zajlani, az érdeklődők élőben tudják majd követni az eseményeket Youtube csatornánkon.

A csapat felkészült, mindenki nagyon várja, hogy végre éles szituációban, tétmeccsen is bemutatkozhasson. A keretben a fiatal, nem régóta futballozó játékosok mellett szép számmal megtalálhatóak a tapasztalt, már sokat bizonyított sportolók is. Az edzői gárda továbbra is bátran nevezhető az ország egyik legjobb, legfelkészültebb csapatának, amely előnyt jelenthet a mérkőzések során. A márciusi felkészülés folyamán észlelt hibák kijavításán mindenki gőzerővel dolgozott, a srácok nagyon komolyan vették az edzéseket. Bár sajnos nem sikerült sérülések nélkül megúszni az előző hónapokat, minden üresedést sikerült betölteni és erős kerettel készülünk a megmérettetésre.

DIV 1 taktikai megbeszélés

DIV 1 taktikai megbeszélés

Ellenfelünkkel, a VSD Rangers-el történetünk során először találkozunk, így a múlt egymás elleni mérkőzéseiből nem tudunk következtetéseket levonni. Az elmúlt időszak rengeteg hasznos tapasztalattal szolgált, mindenki nagyon sok munkát fektetett és fektet abba, hogy győzelemmel tudjuk nyitni a 2021-es szezont. Ugyanakkor nem becsüljük alá az ellenfelet, hiszen a Rangers egy erős gárda, akik rendkívül sokat fejlődtek az elmúlt időszakban.

Ha kíváncsi vagy, mire számíthatsz tőlünk a 2021-as szezonban, kövess minket élőben a Youtube csatornánkon!

Hajrá Cowbells!
#WeAreCowbells #CowbellsNation #RingTheBell

You must be logged in to post a comment Login