Budapest Cowbells

Az U19 szezon – Edzői szemmel

Ilyen volt az U19 szezon! – Edzői szemmel

 

Előző cikkünkben a GFA Cowbells játékosai meséltek szezonbeli élményeikről. Nem feledkezhetünk meg azonban a mögöttük álló edzői stábról sem, akik a felkészítésükért feleltek a szezon folyamán.

A GFA (Gridiron Football Academy) a Budapest Cowbells, Újpest Bulldogs és a VSD Rangers kooperációja, a három csapat ezen a néven indult együtt az U15, U17 és U19 bajnokságokban 2020-ban. Érdekesség, hogy az együttműködésnek köszönhetően minden poszthoz külön edző volt biztosítva, így még fókuszáltabban folyhatott a felkészülés. Most pedig lássuk, hogyan értékelte a szezont az edzői stáb néhány tagja:

Pacuk László, head coach
“Nagyon sikeresnek tartom a GFA megalakítását. Hiszen az U19 bajnoki címe mellett, egy U17-es aranyérmet és egy U15-ös ezüstérmet is bezsebeltünk! Természetesen a siker nem hullott az ölünkbe. Remek munkát végeztek a srácok egész szezon alatt a nehézségek ellenére. Csak kettőt említenék. A járványhelyzet az egyik. Gondolom nem kell részleteznem… Az edzés helyszínének megközelítése a másik. Ez főleg a Cowbells játékosait érintette. A játékosok remekül összeszoktak a Bulldogs és Rangers fiataljaival, akárcsak a három csapat edzői. Merem állítani, az első edzéstől kezdve egy csapat voltunk. Hatalmas élmény volt végigdolgozni ezt az évet ennyi tehetséges és elhivatott fiatal játékossal, és persze remek szakemberrel. Hétről hétre jobbak voltunk. A formaidőzítés pedig parádésan sikerült. Nagyszerű teljesítménnyel tudtuk legyőzni az igen erős Győrt. Sok-sok éve dolgozom már edzőként, de biztos, hogy az egyik legemlékezetesebb szezonom ért véget. Köszönöm minden játékosnak és edzőnek a sok munkát és a három csapat vezetőinek a segítséget az edzések és mérkőzések lebonyolításában.”

Czirkos Dániel “Czirki”, D-line coach
“A szezon előtt nem voltam benne biztos, hogy a korábbi sikereket folytatni tudjuk. Az első évünkben megnyertük a bajnokságot, a másodikban az elődöntőig jutottunk, de rengetegen kiöregedtek a tapasztalt játékosok közül. Mikor megtudtam, hogy közös csapattal indulunk, és megszületik a GFA, nem tudtam mire számítsak, de a végeredmény minden elvárást felülmúlt. Mind edzői, mind pedig játékos oldalról remek fogadtatásban volt részünk. A srácok nyitottan álltak hozzánk, és mindenki a maximumot nyújtotta már az alapozás idején is. A hozzáállásuknak köszönhetően nekünk edzőknek elég egyszerű dolgunk volt a felkészítés alatt. Az alapszakasz során volt, hogy hullámzó teljesítményt nyújtottunk, de végül veretlenül zártunk és a srácok megmutatták, hogy tényleg bajnokok akarnak lenni. Az elődöntőn a támadósor tartott minket meccsben, mivel a védelem sok hibával játszott, viszont a döntőn elő tudtunk lépni, és sikerült ismét nyerni a Sharks ellen.”

Törzsök Tamás Krisztián “Dugó”, linebacker coach & defensive coordinator
“Nagyon izgatott lettem mikor megtudtam, hogy Pacuk Lacival fogunk közösen dolgozni edzőként. Számomra ez azért volt érdekes, mert 12 évvel ezelőtt mikor elkezdtem focizni, Ő volt az egyik első edzőm a Cowboys-nál. Ez volt a harmadik év, hogy edzőként is tevékenykedek, de ez új kihívásokat hozott. Nemcsak pár új sráccal kellett megismerkedni, mint ahogy tavaly, hanem idén két másik csapat számomra ismeretlen srácaival is. Ennek ellenére hamar belopták magukat a szívembe, alázatos és kemény munkájukkal törekedtek kihozni a maximumot magukból. Ezt a hibátlan mérlegünk (5-0) mutatja, és külön extra a döntőben nyújtott teljesítménye a védelemnek – a 14 kapott pont és 6 turnover számomra azt jelenti, megérte foglalkozni ezekkel a srácokkal. Szerintem jól működött a GFA egység, jól lehetett készülni edzésenként is a 30-40 sráccal.”

A GFA Cowbells edzői

Köszönjük szépen az értékeléseket, gratulálunk a bajnoki címhez, és sok sikert kívánunk az edzőknek a továbbiakban!

Hajrá Cowbells!
#WeAreCowbells #CowbellsNation #RingTheBell

You must be logged in to post a comment Login