Budapest Cowbells

Jönnek a cápák, céljuk, hogy elsüllyesszenek

A Maker’s Mark HFL 3. alapszakasz mérkőzésén találkozik egymással a Football Armoury Budapest Cowbells és a Győr Sharks Tichy Lajos Sportcentrumban május 30-án. A tét a továbbjutás, mindkét gárdának az utolsó esélye, hogy kivívja középszakaszban való részvételt.

A hétvégi vereség után győzelmi kényszerben várjuk a Győr elleni összecsapást, vereség és döntetlen esetén véget ér a csapat számára a szezon. A biztos továbbjutás eléréséhez legalább 12 ponttal kell megverni a Cápákat. Amennyiben ez nem sikerül, ennél kevesebb ponttal nyerünk, a sorsunk a másik találkozótól függ. Ebben a szcenárióban a Wolvesnak kell szurkolnunk, az ő győzelmük a mi továbbjutásunkat jelenti, Enthroners diadal esetén a Győr jut tovább.

Mire építhetünk?

A védelem továbbra is biztos lábakon áll, a kapott 30 pont soknak hat, de egyrészt rengeteg időt töltöttek a pályán, másrészt 10 pont legalább nem rajtuk múlott (7 pont interception után, az első mezőnygólnál pedig már field goal távolságból kezdte a támadást a Wolves). Jól kezelték Darrell Tate futásait, mindössze 33 yardon tartva a running backet. Szereztek labdákat, kétszer is lehalászták Bencsics Márk átadását. Vezérei, Golita Zoltán és Törzsök Tamás fantasztikus formában vannak.

Karim Trabelsi lelkesíti játékosait

Támadó oldalon nagy fejlődésre van szüksége a csapatnak, a futójáték nagyon akadozik, a Wolves ellen mindössze 14 yard jött össze (az irányító futásait nem számítva). Szerzett pontok tekintetében is le vagyunk maradva a mezőnytől, a Fehérvárnak 55, a Győrnek 49, a Wolvesnak 58 pontja van a mi 13 pontunkkal szemben. Mindkét meccsen mutattak életjeleket, továbbra is minden esély megvan a jó szereplésre, például Mészáros Márton mindkét meccsen 70+ yardot szerzett, fontos elkapásokat mutatott be. A labdára jobban kell vigyáznia a csapatnak, mert azzal jó mezőnypozícióba kerül az ellenfél, amellett, hogy pontok sem születnek belőle. Mind a kevés futással, így a kevés first down-nal, mind a labdavesztéssel a defense dolgát nehezíti meg az offense.

Nincsen több javítási lehetőség. 48 perc van, 1 mérkőzés. Itt kell mindenkinek a legjobbat nyújtani, és kivívni a továbbjutást. A védettségi igazolvánnyal rendelkezőket továbbra is várjuk szeretettel a helyszínen, aki nem tud kilátogatni, online, a HFL TV youtube csatornáján keresztül tudja követni a mérkőzést élőben.

Hajrá Cowbells!
#WeAreCowbells #CowbellsNation #RingTheBell

Ha szeretnél hozzájárulni csapatunk fejlődéséhez, legyél Patreon támogatónk!

You must be logged in to post a comment Login