Budapest Cowbells

Karantén utáni játékostoborzás a Cowbells-nél!

Sokan kérdezitek, mi az a toborzó nap és azt is, miért jó egy ilyenen részt venni? A következő sorokban ezeket a kérdéseket járjuk körbe a kedvetekért, ahol részleteiben kitérünk a leendő játékosainkra váró 1-1,5 hónapos alapoktól induló edzéseinket megelőző eseményre, annak felépítésére és arra, hogy miért is vagy jó helyen, ha a Cowbellsnél kezded ezt meg.

Hogyan is néz ki egy toborzónap?

A program körülbelül másfél órás. Rövid bemutatkozás után egy közös bemelegítéssel indítjuk el az újoncokat. Ezt követően kisebb 10-12 fős csoportokra osztjuk a tömeget és az előre kijelölt feladatokhoz kísérjük őket. Minden csoportnak van egy felelőse és minden feladatot egy-egy válogatott játékosunk vagy edzőnk mutat be, majd vezényli le.
Egy-egy feladatra körülbelül 20 perc van és minden résztvevőt pontozunk, hogy a későbbi felkészítés során a legoptimálisabb ajánlást tudjuk nyújtani.

Itt az alap technikákkal ismertetjük meg az embereket, mint pl. az elkapás vagy a tackle, amit az edzéseken tovább fejlesztünk.

Miért is jó a toborzónap?

Több szempontból is. Mindenkivel egyéni megbeszéléseket folytatunk, hogy a számára legjobb pozícióban tudja magából kihozni a maximumot. Így nem csak anyagilag hozhat okos döntést a felszerelés kiválasztásánál, de hosszútávon is sikeres lehet a szeretett sportágban.
Egy teljesen új csoporttal kezdheti el a munkát az ember és a szabályokat nem ismerők is könnyen belerázódhatnak a friss közegbe.

Miért a Cowbells?

A legtöbb kezdő játékost adjuk a válogatottba és újonc programunkkal kevesebb, mint 3 hónap alatt eljuttatunk olyan tudásszintig, hogy csatlakozhass a már gyakorlott játékosokhoz.

Minden posztra külön dedikált edzővel dolgozunk. Sajnos ezt nem minden magyar csapat mondhatja el magáról és legtöbbször 1-2 jobb esetben 3 edző koordinálja 50 ember munkáját. Nálunk 7-8 játékosra jut 1 edző, így kisebb csoportokban, hatékonyabb edzésmunkát tudunk folytatni.

Három felnőtt és egy utánpótlás csapatunkban mindenki megtalálhatja a helyét és szeretnénk a jövőben tovább bővíteni ezt a listát. Az elmúlt 5 év legsikeresebb csapata a Cowbells és szurkolóinknak hála igazi nagy családként küzdjük át magunkat az akadályokon.

Ha fentebbi soraink felkeltették az érdeklődésed, találkozzunk június 28-án a Tichy Lajos Sportcentrumban, ahol 10 órától kezdetét veszi a toborzó eseményünk!

További infók a Facebook eseményen: link

Hajrá Cowbells!

#WeAreCowbells #CowbellsNation #RingTheBell

You must be logged in to post a comment Login