Budapest Cowbells

Még nincs vége!

Hétvégén a Tichy Lajos Sportcentrumban került megrendezésre a Divízió I egyik elődöntője, ahol a Cowbells 2 fogadta a DEAC Gladiators csapatát. A mérkőzés a hazaiak magabiztos, 40- 28 arányú győzelmét hozta. Az eredmény azt is jelenti, hogy második csapatunk játszhat majd július 17-én a Miskolc American Football Team ellen a döntőben. A szombati diadal történelmi pillanat, hiszen a kezdetek óta idén sikerült először megnyerni az elődöntőt.

Technikai nehézségek miatt a találkozó egy órával a tervezett időpont után vette kezdetét. A pénzfeldobást a vendégek nyerték, de halasztottak, így miénk lett az első támadósorozat joga. Az első drive képe egészen biztató volt, de egy elejtett labda végül a vendégek védőinek kezeibe került, ezért nem sikerült pontokat szerezni. Az így kapott kiváló mezőnypozíciót azonban nem tudták kihasználni a Gladiátorok. Habermayer Marcell negyedik kísérletnél tudta földre vinni az ellenfél irányítóját, amely nagyjából ugyanoda jutatta vissza támadóinkat, ahol az előző sorozat megszakadt. A második támadó drive-ot eleinte a futások dominálták Kelemen Marci és Pusztai Vendel részéről, később viszont passzjátékok is helyet kaptak. A mérkőzés első hatpontosát végül Tóth Ákos kapta el, de jutalompontokkal nem sikerült növelni az előnyt, tehát 6-0-s részeredmény alakult ki.

Habermayer Marcellnak óriási meccse volt

A második negyed elején a vendégek is beértek a pylon-ok közé, 6-7-re módosítva az állást. Az ezt követő hazai támadósorozatot sikerült megfojtania a debrecenieknek, de nem sokáig örülhettek. Rögtön az első játékban elejtették a labdát, amelyet Habermayer Marcell szedett össze. Az ellenfél 30 yardos vonaláról induló támadás első néhány kísérlete meglehetősen dadogósra sikerült, ám Kelemen Marci egy hosszú futással a célterület közelébe jutatta támadóegységünket, majd pár próbálkozással később Márton Zsolttal hoztak össze egy touchdown-t. Sikeres jutalomkísérlet után ismét nálunk volt a vezetés, a részeredmény 13-7 volt. Az első félidő izgalmai itt még nem értek végett. A pontszerzés után egy megállított negyedik kísérlet, majd azonnal egy hosszú passzjáték következett, amellyel Márton Zsolt egészen az endzone-ig tudott futni. Az extrapont is meglett, 20-7-es állásnál folytatódott a meccs. A második negyed vége előtt nem sokkal a Gladiators is pontokat szerzett, ám a hátralévő másodpercekben Tóth Ákos ismét megszeliditett egy felé szálló labdát a célterületen, amely tovább növelte előnyünket. A félidő 26-14-es hazai vezetéssel zárult.

A mérkőzés a második félidőben sem laposodott el, a fekete mezesek pontokra váltották a harmadik negyed első támadósorozatát, amellyel 26-21-re zárkóztak. A következő hazai drive szintén touchdown-al ért véget, amely ismét Kelemen Marci és Márton Zsolt összjátéka által született és további két pontot is sikerült szerezni. A negyed közepén a mérkőzés állása 34-21 volt. Még a negyed vége előtt felkerültek a táblára a vendégek utolsó pontjai, egy hosszú passzból és sikeres rúgásból sikerült ismét zárkóznia a Gladiátoroknak, 34-28-nál azonban nem tudtak közelebb kerülni a győzelemhez.

A támadás nagyon olajozottan működött

A második térfélcserét követően a hazaiak még szereztek egy hatpontost, amely ezúttal Kelemen Marci futásának volt az eredménye. Jutalompontokat nem sikerült szerezni, de a mérkőzés 40-28-as végeredménye beállt. A kegyelemdöfést végül a védő csapategységünk vitte be azzal, hogy több ízben is lekapcsolták a Gladiators támadóit.

Habár megvolt a biztonságos két labdabirtoklásnyi előny, a találkozó a várakozásoknak megfelelően szoros volt. Tökéletesen látszott, hogy mindkét csapat a Divízió I legjobbjainak egyike és nagyon szeretnének döntőt játszani. Tovább emelte az esemény színvonalát, hogy az alapszakaszbeli mérkőzés visszavágójára került sor a kispesti sportpályán, amelynek ezúttal jelentősen nagyobb tétje volt. A játékosok mellett ki kell emelni az edzők munkáját is, hiszen rengeteg energiát fektettek abba, hogy második csapatunk a döntőbe juthasson.

A DEAC Gladiators-nek köszönjük szépen a mérkőzést! Eredményes felkészülést kívánunk nekik a következő szezonra, sérültjeiknek pedig mielőbbi felépülést!

Szép volt fiúk, jöhet a döntő!

Hajrá Cowbells!
#WeAreCowbells #CowbellsNation #RingTheBell

You must be logged in to post a comment Login