Budapest Cowbells

Új játékosok érkeztek

A Budapest Cowbells igyekezett megerősíteni a keretét, hogy minél versenyképesebben vágjon a csapat az idei szezonnak mind a HFL-ben, mind a Divízió I-ben. A visszatérők mellett érkezett hozzánk egy külföldi, és több magyar játékos.

Mint azt már láthattátok, hogy a csapatunknál folytatja pályafutását az ukrán nose tackle, Andrii Laktionov, akit sok szeretettel üdvözlünk a Cowbellsnél! De rajta kívül is jöttek hozzánk új játékosok, a Szegeddel és a Dabassal történő együttműködésnek köszönhetően. Őket mutatjuk most be.

Dabasról érkezett hozzánk Dobos Attila, aki korábban a Cowboys elkapója volt, majd az Eagles és a Gorillaz HFL csapataiban kapta el a felé szálló labdákat. Kis-Prumik Attila szintén az elkapósorba érkezik, tehetséges fiatal, akiben nagy potenciál van, minden bizonnyal sok örömet fog okozni a szurkolóknak. Andrii mellé csatlakozik Markacz Xavér a védőfalba, aki remekül teljesített a Sparks színeiben tavaly, egyik alappillére volt az egységnek. Szintén a d-line-t mélyíti Orosz Levente, aki Debrecenből igazolt a Cowbellshez. Futó pozícióban is bővültünk: Garajszki Ádám is rendelkezik HFL tapasztalattal, korábban az Eagles játékosa volt, csak úgy, mint testvére, Gergő, aki fivérével ellentétben védő, linebackerként játszik. 

Végül, de nem utolsó sorban a defensive backekhez is érkezett két új igazolás, ígéretes tehetség Szegedről. Leszkován Ádám magyar válogatott, tagja volt a Törökország elleni keretnek, a másik új Cowbell pedig Hansel Botond lett. Érdekesség, hogy mindkettőjükkel farkasszemet nézhetünk a Divízió I-ben, amennyiben a két gárdát összesorsolják. 

Továbbá két visszatérőt köszönthetünk, ugyanis Takács Bence és Németh Marci, hosszú kihagyás után állnak újra edzésbe. Sok sikert kívánunk nekik!

Hajrá Cowbells!

#WeAreCowbells #CowbellsNation #RingTheBell

You must be logged in to post a comment Login