Budapest Cowbells

Út a döntőig – 1. rész

Története során először sikerült a Divízió I döntőjébe jutnia a Cowbells 2-nek, ahol a Miskolc American Football Team lesz az ellenfél. A június 17-i döntő helyszíne Miskolc lesz. Bár második csapatunkat a másodosztály legerősebb együttesei között tartják számon, a szezon előtt kevesen várták a döntőbe a Cowbells 2-t. Ebben a cikkben végigkövetjük a csapat útját, amelynek a végén a bajnokság két legnagyobb esélyes közé került.

Mielőtt elkezdődtek volna az éles mérkőzések, a Cowbells 2 kétszer is vidékre látogatott felkészülése során. Először március 14-én a Tatabánya Mustangs-szal edzettünk közösen, nagy hangsúlyt helyezve a mérkőzéseken is előforduló szituációkra. Két héttel később a CFS Guardians ellen játszottunk edzőmeccset Szegeden, amelynek végeredménye vereség lett, de a célját így is elérte a találkozó. Az eredménynél sokkal fontosabb volt, hogy a keretben szereplő rengeteg újonc kipróbálhassa magát meccshelyzetben, valamint az, hogy a tapasztaltabb játékosok le tudják rázni a rozsdát, amely a hosszú kihagyás miatt jelent meg. A felkészülési események részletes szöveges összefoglalója ide kattintva olvasható.

A mérkőzés sokáig biztató képet mutatott

A Cowbells 2 a Divízió I Nyugati főcsoportjába került, a VSD Rangers-el, az NBA Crushers-el és a Budapest Titans-el együtt. Az alapszakasz legelső mérkőzését a tervek szerint a DEAC Gladiators ellen játszottuk volna, ám ez a találkozó végül június 13-ára került, így a csoportellenfél VSD Rangers-el játszottuk szezonnyitónkat. Április 24-én, a Tichy Lajos Sportcentrumban bonyolítottuk le az eseményt, még nézők nélkül. A meccs folyamán a két csapat egymáshoz nagyon hasonló játékot mutatott, amely a félidei eredményen is látszott. 13-13-nál kezdődött a második félidő, amely összesen három pontot hozott, amely szerencsére Szekeres Marci rúgásából származott, így meg is volt az első győzelem. Az összecsapás során a támadás és a védelem is mutatott szép játékokat,  de még rengeteg hibát követtünk el. A részletes szöveges összefoglaló ide, a legszebb pillanatokat bemutató videó pedig ide kattintva érhető el.

Kemény menet volt

A második mérkőzésig elég sok idő, egészen pontosan négy hét telt el. Május 23-án a Budapest Titans vendégszeretetét élvezhettük. A Dunakeszin, szakadó esőben lejátszott találkozó két félideje teljesen eltérő képet mutatott. A Titánok kapták el jobban a fonalat, ezért a harmadik negyed egypontos hazai vezetés mellett vette kezdetét, 13-14-es állásnál. Ezután egy 180 fokos fordulat következett, a Titánok nem tudtak újabb pontokat feltenni az eredményjelzőre, nekünk viszont 22-t. A meccs végeredménye 35-14 lett. A második győzelem a rájátszás kapujába repítette együttesünket. Erről az összecsapásról is készült részletes szöveges, illetve videós összefoglaló.

A támadás egyre magabiztosabb lett

A Titánok után két héttel, június 5-én ismét utaztunk, ám ezúttal jóval messzebbre, hiszen az NBA Crushers Szombathelyen fogadta gárdánkat. A találkozót Tóth Ákos visszahordott hatpontosa indította, majd a Zúzók néhány másodpercig át tudták venni a vezetést. A félidőben 13-7 volt az állás, amelyet a negyedik negyed végére 27-14-re sikerült módosítani. A mérkőzés több szempontból is kiemelt fontosságú volt: idén először sikerült vendégként megvernünk a Crushers-t, ezzel a diadallal biztosítottuk a csoportelsőséget, valamint a védelem először szerzett pontokat a Butkai Dániel által összeszedett és a célterületre visszahordott fumble-ből. A meccsről szöveges és videós összefoglalót is készítettünk.

A szombathelyi diadal volt a szezon egyik csúcspontja Fotó: Vágvölgyi Bálint, ugytudjuk.hu

A szezon első három meccse álomszerű volt, egy óriási sikersorozat, amely a rájátszásba, azon belül is a Nyugati csoport első helyére szállította a Cowbells 2-t. A következő két mérkőzés kisebb visszaesést hozott, ám erről a következő cikkben számolunk be.

Hajrá Cowbells!

#WeAreCowbells #CowbellsNation #RingTheBell

You must be logged in to post a comment Login