Budapest Cowbells

Utolsó szalmaszál? – HFL Beharangozó

Szombaton, május 22-én újabb mérkőzés vár a Football Armoury Budapest Cowbellsre a HFL-ben, méghozzá a várva várt fővárosi rangadó a Wolves ellen lesz. A helyszín ezúttal is a Tichy Lajos Sportcentrum Kispesten, de a Farkasok számítanak hazai csapatnak.

Mindkét együttes vereséggel kezdte a szezont, a Cowbells a Fehérvártól, a Wolves a Sharkstól kapott ki, ezzel a kiesés szélére sodródva. Aki szombaton vesztesen hagyja el a pályát, az nagy valószínűséggel nem lesz ott a második körben. Emiatt a szokásosnál is nagyobb küzdelmet, és parázs hangulatot várhatunk, amin egészen biztosan segít, hogy ezúttal is a szurkolók támogatása, és buzdítása tüzeli majd a játékosokat.

Miben bízhatunk?
A védelem a mérkőzés nagy részében jól állta a sarat, a második félidőben nem engedett el pontot, vagy megszerzett labdákat (fumblet és interceptiont egyaránt), annak ellenére, hogy nagyon sok időt töltöttek a pályán. Szükség is lesz a jó teljesítményükre, és a clutch labdaszerzésekre a Wolves elleni csatában is.
A támadósor rozsdásabban kezdte az előző találkozót, de a mérkőzés második felére látszott a javulás, sikerült hosszabb drive-okat vezetni, és egyéni villanásokat bemutatni. Amennyiben az apróbb hibák elmaradnak, és a szerencse is kicsit jobban a csapat mellé szegődik, érkezni fognak a pontok Váryéktól is.

Kelemen Marcell (QB) és Dániel Márk (WR)

A tét óriási. Aki itt nyer, nagy lépést tesz a továbbjutás felé, és saját kezében lesz a sorsa, míg a vesztesnek bíznia kell az utolsó játéknapon az ellenfelek botlásában is. Így biztosan egy szoros, küzdelmes, és rendkívül izgalmas párharc vár ránk a fővárosi derbyn, amellyel megmutathatjuk, hogy a Cowbells Budapest első számú csapata!

Ha kíváncsi vagy, mire számíthatsz tőlünk a 2021-as szezonban, kövess minket élőben a Youtube csatornánkon és Facebook oldalunkon!

Hajrá Cowbells!

#WeAreCowbells #CowbellsNation #RingTheBell

You must be logged in to post a comment Login