Budapest Cowbells

Visszatérünk! – edzésbe áll a Cowbells

Na vééégre!

Eljött a már mindenki által várva-várt pillanat és újra elindítjuk edzéseinket Kispesten, a Tichy Lajos Sportcentrumban.
Egyéni edzésekkel, e-HFL Madden ligával, régi meccsek visszanézésével, valamint számtalan egyéb módon próbálkoztunk az utóbbi két hónap alatt, hogy az amerikai foci iránti vágyunkat levezethessük, de most már nem kell tovább várni, KEZDÜNK!

A március 7-ei toborzónk után újoncaink első edzését még sikerült megtartani, de a vírus és az ezzel járó változások hosszabb kényszerszünetre kényszerítettek minket.

Természetesen mindenkit, függetlenül attól, hogy részt vett a toborzónkon vagy nem, várjuk szeretettel jövő héten kedden (június 2) 19.00 órától az első, visszatérő edzésünkön, ahol megismerkedhet edzőinkkel és csapatunk játékosaival egyaránt.

Csapatunk számára kiemelten fontos a játékosok biztonsága, így a sporttelepen belül érvényes szabályok betartása mellett tartjuk meg a felkészítést a régi és új Cowbells játékosaink számára.

A bajnokságok egyeztetése folyamatosan zajlik az országos szövetséggel és reméljük, hogy ősszel ismét tétmérkőzésen vehetünk részt.

Addig is Hajrá Cowbells, jövő héten találkozunk!

#WeAreCowbells #CowbellsNation #RingTheBell

You must be logged in to post a comment Login