Budapest Cowbells

Cowbells siker a Beach Flag Cup-on!

Nagy érdeklődés mellett rendezték meg az idén visszatérő Football Armoury Beach Flag Cup-ot a Lupa Beach-en. A résztvevő csapatok az ország különböző pontjairól érkeztek, a nap végén pedig Cowbells játékosok emelhették magasba a győztesnek járó trófeát.

Július utolsó szombatján amerikai focisták lepték el a Lupa Beach két homokos pályáját. 16 csapat érkezett, melyek egészen Győrtől Miskolcig tudhattak játékosokat soraikban. Az alapszakasz során 4 darab négyfős csoportban mérkőztek meg egymással a csapatok, ahonnan a csoportok első és második helyezettjei kvalifikálták magukat a rájátszásba.

Ugyan az időjárás előrejelzés aggodalomra adott okot, azonban végül egy rövidebb esőzést leszámítva a csapatok inkább örültek is, hogy nem az égető homokon kellett játszaniuk. Napközben a Football Armoury standnál tippjátékon is részt lehetett venni, valamint Soproni és Red Bull kóstoló várta azokat, akik megszomjaztak. A teljes játéknap alatt DJ, valamint Ladányi Tamás személyében speaker, Kovács Bálint és Sziráki-Modla Botond személyében pedig kommentátorok szórakoztatták a kilátogatókat.

A nap végén a dabasiakat soraiban tudó Beach Please és a Cowbells játékosok alkotta Domony Zsaf csapata mérkőzött meg a döntőben. A szoros összecsapást végül 33-37-re a feketemezes Domony Zsaf nyerte, ezúton is gratulálunk a fiúknak!

“Nagyon vártuk már a srácokkal a Beach Flag Cup napját. Tökéletes levezetése a szezonnak és még annál is jobb nyári program. Az eső majdnem keresztülhúzta a számításokat, de attól is csak emlékezetesebb lett az egész, hogy 2 órán át mindenki műanyag homokozókból rögtönzött esernyőkkel sétált ebédért és bulizott csurom vizesen. Kifejezetten tetszett, hogy minden csapat bele tudta vinni a saját személyiségét mind a kreatív mezekbe, mind a játékstílusba és a meccsekhez való hozzáállásba is. Alapvetően mi szórakozni mentünk, nem is edzettünk előtte külön erre az eseményre, playbookot is csak rögtönöztünk, de azért minden meccset meg akartunk nyerni. Csodával határos módon ez valahogy sikerült is, magunkat leptük meg a legjobban :D. Reméljük jövőre is ott lehetünk, Domony Zsaf!” – mondta csapatunk játékosa, Gyöngyösi Balázs, aki az aranyérem mellett a legjobb férfi játékos címet is bezsebelte.

Ha kíváncsiak vagytok, hogy nézett ki az esemény, tekintsétek meg a napról készült aftermovie-t vagy látogassatok el a kupa weboldalára.

A cikk során Kutasi Petra képeit használtuk.

Hajrá Cowbells!

#WeAreCowbells #CowbellsNation #RingTheBell

You must be logged in to post a comment Login