Budapest Cowbells

Cowbells szezonértékelő

A rájátszás elődöntője a végállomást jelentette felnőtt csapataink számára. A HFL-ben a Budapest Wolves, a Divízió I. – ben a Budapest Titans akadályozta meg a döntőbe jutásunkat. 

Más elvárásokkal, de végül ugyanoda jutott két csapatunk. A HFL-ben a tavalyi gyengébb szezon után elsősorban a rájátszás elérése volt a cél, amelyet maximálisan teljesítettünk. Érkezett hozzánk négy import játékos is, Billy Hatten, aki a Divízió I.-ben a Szombathely Crusherst erősíti (és ahol az év védője lett), Dalton English Kanadából, szintén a védőfalba, valamint két támadófalember, az amerikai Ethan Kiley, aki az edzői stábot is erősítette, valamint az angol Evaggelos Trasanis. De nem csak ők jelentették csapatainkba az erősítést. 

Végül a második helyen zártuk az alapszakaszt. A nyitófordulóban Székesfehérváron kikaptunk a veretlenül bajnoki címet szerző Enthronerstől, majd jött egy remek sorozat. Két végletekig kiélezett, szoros meccsen nyertünk a Budapest Wolves ellen (otthon, a kispesti Tichy Lajos Sportcentrumban) és a Miskolc Steelers ellen (Miskolcon). A zárómeccsnek már nem volt komolyabb tétje, A Győr Sharks már biztos utolsó volt, mi pedig már korábban bejutottunk a playoffba. Nyúlon is szoros meccset játszottunk, de ezúttal alulmaradtunk, így 2-2-es alapszakaszmérleget szereztünk. Hazai pályán fogadtuk a Wolvesot az elődöntőben, ahol a Farkasok visszavágtak és 21-14-es győzelmet arattak. Azonban nem maradtunk sikerélmény nélkül, ugyanis az év támadója kiváló elkapónk, Mészáros Marci lett. Mindenképpen voltak pozitív és biztató jelek a játékunkban, a csapat megmutatta, hogy tényleg az utolsó sípszóig tud küzdeni, és megfordítani a mérkőzéseket.

„Mint játékos nagyon imádtam ezt, az utolsó szezonom volt. A döntő volt a célunk és épphogy nem sikerült, de azt gondolom a tavalyi év után rengeteget fejlődtünk. Azokkal akikkel elkezdtem a játékot 13 éve talán már csak 1-2 srác van a csapatunknál, de néhányan nyomják még máshol. Megannyi siker és kudarc után kívánom, hogy legalább ilyen karrierje legyen mindenkinek. Vezetőként úgy gondolom, rengeteg munkát raktunk bele az edzőkkel és a háttérstábbal, így mindig többet vár az ember. Szerintem a csapat jó irányba tart ezzel a modellel és rengeteg szolgáltatásban javultunk, ami tetszett a játékosainknak” – mondta Magyar Csanád, aki a felnőtt szezonban játékosként és menedzsment tagként is segítette a csapatot.

Magyar Csanád trükkös játéka a HFL elődöntőben

A második csapatunk tavaly ezüstérmet szerzett, a bajnok Miskolc pedig egy osztályt előrelépett, így aranyálmokkal vágtunk neki a Divízió I. – es szezonnak. Végül sajnos a döntőbe jutás sem jött össze. A Cowbells II nagyon hullámzóan teljesített az idényben. A nyitófordulóban Debrecenben vertük a DEAC-ot, majd kikaptunk a VSD Rangerstől. Ez a sorminta jellemezte végig a csapatot, a Rangers-vereség után otthon nyertünk a Guardians ellen, majd kikaptunk a veretlen, a bajnoki címet is elhódító Budapest Titanstől. Ezután két sima mérkőzést játszottunk, Mercy Rule-lal vertük Tatabányán a Mustangsot, majd simán kikaptunk otthon a Crusherstől. A 3-3-as mérleg a negyedik helyre volt elég, így Diósdra utaztunk a rájátszásban a Titans vendégeként. A hazaiak esélyt sem adtak sajnos, és magabiztos, 38-14-es győzelmet arattak. 

„Ez a fejlődés éve volt a csapatnál, amely nem volt mindig fájdalommentes, de mindenképpen szükséges, hogy végigmenjünk a kitűzött úton. A tavalyi évhez képest jelentősen előreléptünk. Úgy gondolom ehhez nagyban hozzájárult, hogy sikeres volt az import kiválasztásunk, amelyhez hosszú évek után tértünk vissza. A scouting tevékenységünk is nagyon sikeres volt, a Szegeddel, a Dabassal és a Debrecennel is gyümölcsöző volt az együttműködésünk.Közben igyekeztünk odafigyelni, hogy akár a 2018-as utánpótlás bajnoki címből, akár a tavalyi Divízió I.-es döntőből is egyre jobban építhessük be a legmagasabb szintre a játékosainkat. Látszik, hogy ez is egy tudatos munka része. Összességében elégedetlenek vagyunk a két elődöntő-vereséggel, de az nem kérdés, hogy a rájátszás-részvételek visszahelyezik a Cowbellst oda, ahova való. Ennek a szellemében épül tovább a szervezet a jövőben is.” – magyarázta a Budapest Cowbells elnöke, Varga Károly.

De Cowbells-idény nem ért véget, ősszel az utánpótlás bajnokságok is elindulnak. A további mérkőzéseinkről és a csapat mindennapi életéről Facebook és Instagram oldalunkon, valamint honlapunkon adunk hírt.

Hajrá Cowbells!

A cikkben Kutasi Petra fényképeit használtuk.

#WeAreCowbells #CowbellsNation #RingTheBell

Ha szeretnél hozzájárulni csapatunk fejlődéséhez, legyél Patreon támogatónk!

You must be logged in to post a comment Login