Budapest Cowbells

Ne csak nézd az NFL-t – próbáld ki magad is az amerikai focit!

Szeptember 25-én ismét toborzót tart a Budapest Cowbells csapata, ahol bárki kipróbálhatja az amerikai futballt. Az eseményen a csapat játékosai és edzői felügyelete mellett kell ügyességi feladatokat teljesíteni – ezek eredményeiből körvonalazódik majd, hogy kik állhatnak készen a leginkább erre a sportágra.

A hétvégén elstartolt az NFL-szezon, így az ország egy része értelemszerűen amerikai foci-lázban ég. A legtöbben csak nézik, csodálják ezt a sportot és legfeljebb csak álmodoznak arról, milyen lehet 30 yardos TD-passzt dobni, kicselezni egy védőt, vagy éppen megcsinálni egy kemény szerelést. Itthon kevés rajongónak van gyakorlati tapasztalata ezzel a sportággal – ezért is jó, hogy a magyar klubok toborzóin lehetőség adódik mindezt valamilyen formában kipróbálni.

Maga az esemény leginkább az Amerikából ismert Combine-ra hasonlít. A program során egy rövid bemutatkozást követően egy közös bemelegítés következik, majd különböző gyakorlatokkal igyekszünk feltérképezni a jelentkezők adottságait. A cél, hogy felmérjük az idelátogatók képességeit – ez később sokat segíthet az ideális poszt megtalálásában.

A toborzó nagyjából másfél órán át tart. A résztvevőket 10-15 fős csoportokra bontjuk, az eseményeket pedig játékosaink, edzőink vezénylik. Ők mutatják be és értékelik a feladatokat.

De mit kell csinálni?

Összesen négy próbatételt kell teljesíteni. Nem kell aggódni, ezek során a kilátogatók sem egymással, sem a Cowbells játékosaival nem kell, hogy ütközzenek. Kontaktmentes a program – nem kell ütésektől tartanod.

  • Lesz egy 40 yardos sprintfutás, ahol a jelentkezők gyorsaságára leszünk kíváncsiak. A nagyjából 36,5 méteres távot kell a lehető leggyorsabban teljesíteni.
  • A T-drill esetében is egy kijelölt útvonalat kell minél rövidebb idő alatt megtenni. Igaz, itt már négy darab egymástól öt yard távolságra, T-alakban elhelyezett bóját kell kerülgetni – meghatározott sorrendben. Itt arra vagyunk kíváncsiak, hogy a gyors irányváltások mennyire mennek jól.
  • Lesz elkapás is. Egy előre megbeszélt, egyszerű útvonalat kell megfutni, majd el kell kapni az érkező labdát. Itt a kézügyesség és a koordináció minőségét vizsgáljuk.
  • Végül pedig a tackle-drill, aminél a résztvevők mozgáskoordinációs készségeit és lábmunkáját térképezzük fel. Előbb egy kis lábmunka a bóják között, majd jöhet a szerelés – egy erre a célra kialakított bábú kárára.

Az első kettőnél stopperrel mérjük az időt, utóbbiaknál pedig a pontozás a mérvadó. A rögzített eredményeket utólag kiértékeljük és emailben is elküldjük számotokra.

Résztvevőként az időjáráshoz igazodó sportöltözeten és sportcipőn kívül mással nem szükséges készülnöd. Szeretnénk megkérni mindenkit, hogy a fémstoplis lábbeliket kerüljék az esemény során, mert a pályán azok nem használhatóak.

Mi lesz a toborzó után?

A toborzónapot kéthónapos újoncprogram követi, amely során mindenkit felkészítünk az aktív kerethez történő csatlakozásra. Nálunk nem jelent problémát, ha nem tudsz idő előtt teljes felszerelést beszerezni. Raktárunkban rengeteg sisak és vállvédő található, amelyeket bérleti díj nélkül kölcsönadunk, amíg nem sikerül saját készletet összeállítanod.

A Cowbells több bajnokságban, több szinten is indít csapatot. Lehetőséged van arra, hogy alacsonyabb szinten kezdj ismerkedni a meccshelyzetekkel, majd amikor már rendelkezel a kellő tapasztalattal, feljebb lépj és ott mutasd meg mit tudsz.

Testalkattól függetlenül gyerekkortól a felnőttekig szívesen látunk minden érdeklődőt. 15 éves kortól csatlakozhattok a junior és felnőtt kerethez, míg a kisebbek még nem az amerikai foci világába csöppennek bele – ők Flag Foci szakosztályunk tagjai lehetnek. A Cowbells Flag Football csapatába 9-14 éves fiúk és lányok jelentkezését várjuk!

A cikk szerzője Baranyai Balázs, melyhez Kutasi Petra fényképeit használtuk.

 

Helyszín: Tichy Lajos Sportcentrum – 1194 Budapest, Katona József utca 3.

Időpont: 2022. szeptember 25., 10:00

Naprakész információkat a Facebook eseményben találtok.

Veszítenivalód nincs, gyere és tedd magad próbára!

Go Cowbells!

You must be logged in to post a comment Login