Budapest Cowbells

Két hét alatt két mérkőzés a Fehérvár Enthroners ellen

Október 30-án vendégként az U19-ben, november 6-án rendezőként az U17-ben csapott össze a fehérváriakkal a Cowbells. Mindkét találkozó a Koronázók győzelmével végződött. 

Október utolsó szombatján a First Fieldre utazott a Cowbells U19 kerete, hogy megütközzön a helyiek azonos korú gárdájával. Sajnos a budapestieknek nem úgy sikerült a meccs, ahogy eltervezték. A védelem ugyan jól játszott, de a támadóegység nem tudta pontokra váltani a lehetőségeket. Az első félidő végére olyan hátrány alakult ki, amelyet nem sikerült ledolgoznia a Kolomposoknak. A defense kevés pontot engedett a második félidőben, az offense azonban továbbra is dadogott. Több drive is ígéretesen kezdődött, de egy alkalommal sem sikerült átírni a vendégek neve alatt szereplő pontszámot. Az eredmény 0-42 lett az Enthroners javára.

A védelem egész jól szerepelt

November első vasárnapja is meccsnap volt, ismét a Fehérvár ellenében, ezúttal Kispesten. A Tichy Lajos Sportcentrum centerpályájára ezúttal az U17 korosztály játékterének határait jelző vonalak kerültek. Az összecsapás a vendégek kirúgásával indult, azonban a Cowbells támadói nem tudtak a pylonok közé érni, a Koronázóknak viszont többször is. Az első hazai pontokra egészen sokáig kellett várni, Kisváradi Márton egy swing passzból közel 65 yardot megtéve írta át az eredményt, majd egy sikeres kétpontos jutalomkísérlettel is szépített a fehér mezben játszó hazai csapat. A második félidő nem hozott nagy változást a játék képében. Ugyan folyamatosan egyre jobb megmozdulásokat láthattunk, nem sikerült a fordítás. A végeredmény 8-64 lett a Fehérvárnak. 

Egy vereséggel minden esetben rengeteg tapasztalatot lehet nyerni. Nem volt ez másképp most sem. Számos olyan pillanat volt a két mérkőzésen, amelyeket érdemes lesz kielemezni és azonosítani a hibákat.

A cikkben Vadas Eszter fényképeit használtuk. 

Hajrá Cowbells!

#WeAreCowbells #CowbellsNation #RingTheBell

Ha szeretnél hozzájárulni csapatunk fejlődéséhez, legyél Patreon támogatónk!

You must be logged in to post a comment Login