Július 3-án a Budapest Wolves együttesét fogadtuk hazai pályán a HFL rájátszásának elődöntőjében. Végig szoros mérkőzést láthattak a nézők, egy labdabirtokláson belül maradt az eredmény, de végül a vendégek győztek 21-14-re.
A Farkasok nyerték a pénzfeldobást és a visszahordást választották, ám az első drive megakadt. Ugyan szerzett néhány first downt a Wolves, de végül elvesztették a labdát egy turnover on downs következtében. Azonban nem sokáig örülhetett a Cowbells sem a labdának, ugyanis rögtön egy three-and-outtal kezdtünk. Ez meg is bosszulta magát, ugyanis a puntot visszavitték touchdownra a vendégek. Mivel berúgták az extra pontot, így 7-0-s előnyre tettek szert.
Az egész mérkőzésről elmondható, hogy szenvedtek a támadósorok. A következő két támadás is korán véget ért, ekkor azonban villant a Cowbells, és Mészáros Márton rázta le nagyon a védőjét, Szabó Tamás pedig remekül megtalálta az elkapót, így hamar kiegyenlítettünk.
![](https://cowbells.hu/wp-content/uploads/2022/07/IMG_8935-1000x584.jpg)
A második negyed az eladott labdákról szólt. A Wolves ezúttal is elrontott egy negyedik kísérletet, majd gyors interception-váltás történt a csapatok között. Először Szabó Tamás adta el a labdát, majd Németh Márton húzta le Tóth Levente passzát. Ezután Roják Richárd hagyta el a játékszert, de egy vétlen sípszó miatt megtarthattuk a labdát. A támadássorozat végén azonban kimaradt a mezőnygól-kísérlet, ami megbosszulta magát. A félidő végén végigment a pályán a Wolves, így 14-7-es állásnál vonultak pihenőre a csapatok.
A harmadik negyedben sem sikerült jobban vigyázni a labdára. Szabó Tamás kétszer is eladta azt, valamint egy fumble-t is vétett, de eközben a Wolves sem tudott haladni a saját támadásaival, ráadásul Németh Marci újabb alkalommal halászta le Tóth Levente passzát.
![](https://cowbells.hu/wp-content/uploads/2022/07/IMG_9573-1000x627.jpg)
Az utolsó játékrészben beállt Kelemen Marcell is irányító pozícióban, ami nagyon jól sült el Cowbells oldalról, ugyanis egyből TD-drive-ot vezetett végig. Ugyan nem volt zökkenőmentes a támadássorozat, de egy fake puntot követően Magyar Csanád sikeres passzával folytatódhatott a támadás, ami Habermayer touchdown-elkapásával ért véget. Azonban hamar érkezett a Wolves válasza és két perccel a meccs vége előtt ismét átvették a vezetést egy futott hatpontosnak köszönhetően.
Sajnos nem sikerült újabb pontokat szereznünk, egy újabb interception lényegében lezárta a mérkőzést. Győzelmével bejutott a Hungarian Bowlba a Budapest Wolves, valamint megnyerte a Blue Bowlt. Számunkra véget ért a HFL-idény, a Blue Bowlban pedig ezüstérmesek lettünk. Második csapatunk számára viszont maradt még esély, szombaton ők is megkezdik szereplésüket a rájátszásban, a Budapest Titans vendégeként.
A további mérkőzéseinkről és a csapat mindennapi életéről Facebook és Instagram oldalunkon adunk hírt.
A cikkben Papp Kristóf képeit használtuk.
Hajrá Cowbells!
#WeAreCowbells #CowbellsNation #RingTheBell
You must be logged in to post a comment Login