Budapest Cowbells

Elindult a HFL szezon

Április 16-án a Fehérvár Enthroners ellen játszotta HFL csapatunk a szezonnyitóját, amely egyben a 2022-es idényt is elindította. A mérkőzés nem alakult a tervek szerint, de megmutatta, hogy sikerült fejlődnünk a tavalyi szerepléshez képest. 

Nagyszombaton ugyanazzal az ellenféllel kezdte meg szereplését HFL keretünk, akivel tavaly is, ezúttal azonban vendégként. Az Enthroners ellen idén egy fiatalított és feltöltött csapattal állt fel a Cowbells. 

A pénzfeldobást a hazaiak nyerték, azonban halasztottak, így a Cowbells kezdhette támadással a találkozót. A Koronázók védelme kiválóan helytállt és a vendégek első támadósorozatát egy puntba fojtotta. Ezután a budapestiek védelme is bemutatkozott. Markacz Xavér halászott le egy elszabadult labdát, amivel kiváló mezőnypozícióból indulhatott a fővárosiak támadása. Ez a sorozat sem volt sikeres, egy kihagyott field goal-al végződött. Az első pontokat végül a fehérvári alakulat tudta feltenni a táblára, majd nem sokkal később tovább növelték előnyüket, az állás 0-13 volt a második negyed elején az Enthroners javára. 

A félidő vége előtt a Cowbells is elkezdett pontokat termelni. Kelemen Marci Boros Lászlót találta meg egy passzal a célzónában, majd Bak Csaba szedett össze egy elejtett labdát, amellyel meg sem állt a célterületig. A jutalompontok nem sikerültek. A félidő vége előtt a hazaiak ismét beértek a pylonok közé. A csapatok 20-12-nél mentek pihenni.

Boros László egyik elkapása

A félidei fejmosás a Koronázóknál sikerült jobban, ugyanis a harmadik negyedben a labda mindkét oldalán beindult a játékuk. A harmadik játékrészben 20 pontot tudtak szerezni, miközben egyet sem engedtek. Az utolsó negyedben a Cowbells még egy hatpontost be tudott vinni, amely a végeredményt már nem befolyásolta nagymértékben. A 2022-es HFL idény legelső meccsén 47-18 arányú Enthroners győzelem született a székesfehérvári First Fielden. 

Vereséggel indult a szezon, de aggodalomra semmi ok, hiszen a kitűzött cél, a rájátszás még így is elérhető. Tavalyhoz képest látszik az előrelépés és joggal reménykedhetünk a teljesítmény további javulásában is az idény folyamán.

A további mérkőzéseinkről és a csapat mindennapi életéről Faceook és Instagram oldalunkon adunk hírt.

A cikkben Kutasi Petra fényképeit használtuk. 

Hajrá Cowbells!

#WeAreCowbells #CowbellsNation #RingTheBell

You must be logged in to post a comment Login