Budapest Cowbells

Folytatni a menetelést!

Ismét dupla-hétvége vár a Budapest Cowbellsre, ugyanis szombaton a HFL csapatunk utazik a Miskolc Steelers otthonába, míg vasárnap a Guardianst fogadja a Divízió I-es csapatunk a Tichy Lajos Sportcentrumban.

Egy fantasztikus győzelemből építkezhet az első csapatunk, miután hazai pályán 28-25-re megvertük a városi rivális Budapest Wolvesot, többek között a hét támadójátékosának választott Szabó Tamás, a hét védőjátékosának választott Leszkován Ádám remeklésének köszönhetően. A jó teljesítményre ezúttal is szükség lesz, szombaton a Miskolc ellen folytathatja a csapat a menetelést. Tavalyról nincsen összehasonlítási alap, mivel a Steelers a Divízió I-ben szerepelt, amit nagy dominanciával nyert meg (éppen a Cowbells II elleni döntőben). Ennek ellenére van hagyománya a két csapat összecsapásainak, hiszen 2016-ban és 2017-ben is egymás ellen játszottuk a HFL döntőt, ahol 1-1 a mérleg. Egy győzelemmel nagyon közel kerülne a rájátszáshoz a Cowbells (amennyiben emellé kikap vasárnap a Sharks a Wolvestól, úgy biztos lenne a playoff). Azonban ez a Miskolcra is igaz, úgyhogy nagyon kemény, szoros, és izgalmas mérkőzésre számíthatunk. Reméljük hasonló tüzijátékot, és végeredményt kapunk, mint a farkasok ellen.

Vasárnap is nehéz feladat vár a csapatra. Hazai pályán fogadjuk a Guardianst, akik már három mérkőzésen túl vannak, 2-1-es mérleggel. Mi győzelemmel kezdtünk a DEAC ellen Debrecenben, azonban nem jött össze a folytatás a Rangers ellen Székesfehérváron. Most itt az esély a javításra a saját közönségünk előtt. A Guardians tavaly még a Divízió II-ben szerepelt, ahol az elődöntő, és a Tatabánya Mustangs jelentette számukra a végállomást. Érdekesség, hogy ezúttal is farkasszemet néznek játékosaink félig Cowbells-futballistákkal, ugyanis a Div I-ben Leszkován Ádám és Hansel Botond a szegedieket erősíti. Mindenkit várunk sok szeretettel,  kapunyitás 14 órakor.

Ha kíváncsi vagy, mire számíthatsz tőlünk a 2022-as szezonban, kövess minket élőben közösségi média oldalainkon! Amennyiben pedig kipróbálnád magad, regisztrálj a június 11-én 15 órakor kezdődő toborzónkra, ahol megismerkedhetsz a játék alapjaival, és a csapat tagjává válhatsz!

Hajrá Cowbells!

#WeAreCowbells #CowbellsNation #RingTheBell

Ha szeretnél hozzájárulni csapatunk fejlődéséhez, legyél Patreon támogatónk!

You must be logged in to post a comment Login